Dopeman-per: fideszesek fakadtak ki a bíróságon

feljelentés
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 15. 14:15
Szinte szó szerint megegyezett két tanú feljelentése is, melyet Dopeman ellen tettek Orbán Viktor szoborfejének elrúgása miatt - derült ki a rapper elleni perben. A keddi tárgyaláson annyi a tanú, hogy mégsem hoznak ítéletet.
BLN

Egyedül, ezúttal testvére nélkül érkezett Dopeman kora reggel a Budai Központi Kerületi Bíróságra. A rappert garázdasággal vádolják, amiért 2013-ban egy tüntetésen belerúgott az Orbán Viktorról készült hungarocellszobor fejébe. A mai tárgyalásra is sorra érkeztek a tanúk, akik a tévében látták az esetet: egyikük nem értette, miért rabolja az idejét a bíróság a meghallgatásával, holott ő is feljelentette a rappert.

– Ezt előbb kellett volna átgondolni – tette helyre a méltatlankodót a bíró.

– Az eleje még fárasztó volt, de egyre szórakoztatóbb kezdett lenni – fújta ki magát Dopeman a Borsnak a tárgyalás szünetében. Megtudtuk, Péter öccse Törökországban van, amúgy jött volna.

A tanúk rugdosásról beszéltek, állítva, hogy a rapper kétszer-háromszor is az Orbán-fejbe rúgott.

Két tanúként meghallgatott nyugdíjas hölgy, akik alapos feljelentést tettek, Dopeman védőinek kitartó faggatására elárulták: évek óta Fidesz tagjai. Ráadásul mindketten szinte szó szerint megegyező formájú és szövegű feljelentést tettek, ugyanazon a napon, 2013. október 8-án. Egyikük azt állította: a rendőrségen diktálta a szöveget, a másik hölgy pedig azt, azt ő maga pötyögte le otthon. Állításuk szerint nem is ismerik egymást.

– Ilyet nem lehet tenni a miniszterelnökünkkel! Egy ötgyermekes családapa, aki éjt nappallá téve a hazánkért dolgozik! – fakadt ki egyikük, miért tett feljelentést.

Egy férfi rögtön a legfőbb ügyésznél tett feljelentést. Elkezdte Dopeman viselkedését boncolgatni, amire a tárgyalást végig csendben figyelő rapper a vàdlottak padjáról reagált.

– Ne próbáljon olyan képet festeni rólam, ami nem vagyok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.