Aktuális

Sáregresig jutott a Jézuskának írt üzenet

B. B.

Létrehozva: 2015.08.05.

Lufihoz kötött, Jézuskának írt kívánságot küldött egy kislány egyenesen Csehországból karácsony előtt. A „postára” egy magyar férfi talált rá Fejér megyében.

Megható üzenet foglalkoztatja már lassan egy éve Takács Istvánt. A férfi ugyanis karácsony előtt egy nappal egy rejtélyes üdvözlőkártyára bukkant, amely egy lufihoz volt kötve. A szöveg szerint a kártya egyenesen Csehországból érkezett, egy Eliska nevű kislány küldte, aki a Jézuskának címezte a levelet, ugyanis a karácsonyi ajándékkívánsága volt rajta:

– Családomnak van Sáregres külterületén egy kis földje, azt mentünk ki megnézni – meséli az üzenetet megtaláló Takács István. – Egy nagy pocsolya előtt meg kellett állnunk kiszállni, és akkor vettük észre, hogy az egyik bokron lóg valami. Odamentünk megnézni a párommal, akkor vettük észre, hogy egy lufi, alatta egy kis kártyával, amin az üzenet volt – magyarázza a férfi.

Ez de­cember 23-án, karácsony előtt egy nappal történt. István azonnal feltöltötte a képet a netre, ugyanis elhatározta, hogy megtalálja a cseh kislányt, és eljuttatja Eliskának a kívánt játékot:

Lengyelországba is került kívánság

Tavaly decemberben hasonló történet járta be a cseh sajtót. Akkor is egy kislány, bizonyos Eliska Vanisová küldött Prágából lufival üzenetet az égbe, hogy karácsonyi ajándékot kérjen. Egy lengyel férfi találta meg kutyasétáltatás közben, és nem sokkal később intézkedett az ajándék, egy játékpapagáj eljuttatásáról, de arról nem tudni, hogy célba is ért-e a csomag, ugyanis Eliska ezen a kártyán sem adta meg a címét. 

– Szerettünk volna egy kellemes emléket adni neki, hogy az a varázs, amely a gyerekekben él, még sokáig megmaradjon, higgyen a szeretetben és a jóságban. Nekem is sokat jelentett a karácsony, amikor kicsi voltam, de azt veszem észre, hogy ma már a lényege elveszett – mondja.

A kislány ajándékkívánsága még rejtély.

– Amit kért, nem szeretném elárulni, mert félek, hogy akkor sok „Eliska” jelentkezne érte, és akkor már nem lehetne megmondani, hogy ki az igazi. Csak reménykedni tudok, hogy az óvónők, esetleg játszótársak felismerik a kis kártyát, ha valahol meglátják – mondja.

Azóta több hónap is eltelt, a férfi azonban nem adja fel, a fotót eddig csaknem harmincezren osztották meg:

– Februárig osztották az em­berek a képet, aztán senki, de néhány hete újra kezdték. Bízom benne, hogy most már sikerrel járunk! – bizakodik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012713
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012713
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012713
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről