Még különösebb, hogy az utóbbi napokban, a csendben töltött hónapok-évek után hirtelen közlékennyé vált Csilla. Közösségi oldalán oszt meg idézeteket és egy-egy gondolatot ismerőseivel. Íme a legutóbbiak:
„Zárj be néhány ajtót! Ne büszkeségből, tehetetlenségből vagy arroganciából, hanem csupán azért, mert már nem vezetnek sehova” – posztolt legutóbb egy Paulo Coelho-idézetet, majd ismerőse reagálására így válaszolt:
„A változást sosem holnap, ma kell elkezdeni!” illetve: „Sose add fel. Bármi történjék is, ne add fel. Erősítsd meg szíved. (...) Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van.”
– Aki ilyet ír, akár azt is a világ tudtára akarja adni, hogy segítségre van szüksége – mondta a Borsnak Szlobodnyik Csaba klinikai szakpszichológus. – Nyilván egy-egy pénzügyi vita, probléma nem elhanyagolható dolog, de azért érdemes mindent a helyén kezelni. Ugyanakkor persze fennáll az a veszély is, hogy vannak, akik nem tudják feldolgozni a velük történteket, és a végtelenségig elkeserednek. Segítséget kérnek, a környezetnek pedig figyelnie kell az illetőre – mondta Szlobodnyik Csaba.
A házaspár válási hercehurcája ősszel folytatódik a bíróságon. Kerestük Pártos Csilla ügyvédjét, de jelenleg szabadságát tölti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.