Nem jött be a vakrandi: inkább kirabolta a nőt

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 10. 18:30
Alighanem egy életre megemlegeti legutóbbi vakrandiját az az asszony, akit a félresiklott találka után kirabolt a csalódott férfi.
Bors

Azt hihetnénk, hogy a vakrandik legnagyobb veszélye az, hogy mégsem olyan a partner, mint amire mi vágytunk, nem is hasonlít a profilképére - esetleg ő vélekedik hasonlóképp rólunk. Nos, van egy rossz hírünk: ezek még a jobbik esetek. Sokkal kellemetlenebb, ha valakit például kirabolnak - mint az ebben az ügyben is történt.

Egy kínai asszony, Shi augusztus elsején ment vakrandira, ám a férfi, Hu, mélységesen csalódott a nőben. Úgy érezte, nem azt kapta, amit várt. Úgy döntött hát, visszaszerzi azt a 100 jüant, amit elköltött a randin. Két nappal később, amikor Shi sétálni ment, a férfi egyszerűen kitépte a táskáját a kezéből, “visszaszerezve” 70 jüant (kb. 3200 forintnak megfelelő összeget) az elköltött százból.

Hu, miután elfogták, a rendőrségnek felfedte az indítékait.

Az ügyben egyébként van még egy csavar: amikor az asszony feljelentést tett, “elfelejtette” megemlíteni, hogy ismeri a tolvajt, sőt, pár nappal korábban randizott is vele - nem akart ugyanis lebukni a férje előtt... 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.