Továbbra is teljes a hírzárlat az idősek otthonában megölt asszony ügyében. Az intézményt sorompó és biztonsági szolgálat védi a hívatlan látogatóktól – a sajtó munkatársai most fokozottan ebbe a kategóriába sorolandók. Annyit azonban mégis sikerült a helyszínen megtudnunk: a gyilkos ápolót másfél éve vették fel, a férfi az idősek otthona területén lakott.
Mint arról beszámoltunk: a 33 éves ápoló agya múlt kedden borult el. Megfojtott egy idős asszonyt, majd egy másik lakóval is végezni próbált. Meg nem erősített információink szerint azt mondta: további 10–12 embert akart megölni. A TV2 pedig úgy értesült: a férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, Istennek képzelte magát.
Felvetődik a kérdés: miképp alkalmazhatott a munkáltató egy veszélyes embert? Tudtak-e a bajáról, s ha igen, miért engedték dolgozni?
– Több orvos szakértő véleményére van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, hogy a gyilkosság idején, illetve az azt megelőző időszakban, azaz a férfi alkalmazásakor fennállt-e kóros elmeállapot – magyarázta a Borsnak az ügytől független jogász, dr. Magyar György.
– A munkavállalóknak felvételükkor egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell átesniük, ha a férfit valóban pszichiátrián kezelték, akkor a munkáltatónak értesülnie kellett ezen előzményekről. Ha így történt, és ennek ellenére alkalmazták, az kártérítési igényre teremthet alapot az áldozat hozzátartozóinak. Ám az sem kizárható, hogy a férfi megtévesztette a munkáltatót, eltitkolta betegségét, s így a munkáltatót nem terheli felelősség. A kártérítéshez elengedhetetlen többek között a jogellenesség és a felróhatóság – tette hozzá Magyar György.
A Bors kereste a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökét, szerettük volna megtudni: az ápolókra milyen egészségügyi alkalmassági szabályok vonatkoznak? Az elnök eddig elérhetetlennek bizonyult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.