Horrorbaleset: jól volt, amikor odaért a segítség, napokkal később mégis elhunyt

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 20. 05:10
Három napra szorult egy autó roncsai közé egy pár: a férfi a helyszínen meghalt, a nő pedig kómába esett, majd a kórházban hunyt el. A vizsgálatok azonban kiderítették: amikor a segítség megérkezett, még határozottan jól volt!
Bors

A Bors is beszámolt arról a nagy port kavaró balesetről, amit a skót Lamara Bell és barátja, John Yuill szenvedett el: a pár július elején közúti balesetet szenvedett, majd három teljes napot vártak, hogy megérkezzen a segítség. A rendőrséghez még vasárnap - a baleset napján - befutott a segélyhívás, érthetetlen módon azonban három napig senki sem nézte meg a helyszínt.

Akkor arról írtunk, hogy a napokig mozdulatlanul fekvő balesetesekre későn találtak rá: Yuill a helyszínen életét vesztette, Bellt pedig életveszélyes állapotban kórházba szállították.

Lamara Bell azóta a kórházban elhunyt, családja azonban a mai napig meg van róla győződve: mindketten életben lehetnének, ha időben érkezik a segítség.

Ezt látszanak alátámasztani a legutóbb nyilvánosságra hozott információk is: kiderült ugyanis, hogy Lamara a három nap alatt végig eszméleténél volt - akkor is, amikor a segítség megérkezett. A 25 éves nő testvére, Martin szerint Lamara 100 százalékosan magánál volt, és szüntelen próbált kiszabadulni a roncsok közül. "Meg tudta mondani a nevét a tűzoltóknak, bár a korához hozzáadott négy évet" - és állítólag az egyik tűzoltót is elküldte melegebb éghajlatra, ami öccse elmondása szerint nagyon is rá vall.

Később orvosai mégis mesterséges kómába helyezték, amiből már sosem ébredt fel. Július 12-én, egy héttel a baleset után hunyt el.

A vizsgálat jelenleg is tart az ügyben - számolt be a fejleményekról a Mirror. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.