Hazavitte a lovagias buszsofőr Fannit

udvariasság
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 11. 12:30
Györe Fanni Győrben dolgozik felszolgálóként, sokszor éjszakába nyúlóan. Ötödik napja túlórázott, amikor az utolsó bakonyszentlászlói buszra felszállt. A 19 éves lány kimerült volt, elaludt, és nem szállt le a romándi megállóban – írta a Kisalföld.
Bors/Kisalföld

A busz robogott tovább Fannival, édesanyja pedig hiába várta. A lányt a végállomáson ébresztették, tíz kilométerre az otthonától. Hazaszólni nem tudott, mert szervizben volt a telefonja. Ekkor lépett színre a buszsofőr, Vitáris Ernő, aki felajánlotta, hogy hazaviszi a kétségbeesett lányt a saját kocsiján.

– Megijedtem, amikor egy idős nő azzal ébresztett a buszon, hogy már a végállomáson vagyunk. Azon gondolkodtam, hány óra alatt gyalogolom le a sötétben az utat hazáig. De a buszsofőr felajánlotta, hogy a saját autójával elvisz. Amilyen világban élünk, ha valami baj ér, szerintem tízből legfeljebb két idegen segítene, ezért is vagyok hálás – mondta Fanni.

– Előfordult már, hogy az utolsó járaton elaludt utast hazavittem, sőt több kollégámról is tudom, hogy hasonlóképp cselekedett. Át tudom érezni mások gondját, engem így neveltek. Tíz hónapos a kisfiam, jó lenne, ha olyan világban nőne fel, ahol jobban figyelünk egymásra – mondta a sofőr, aki 17 éve dolgozik a cégnél. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.