Határzár: 100 ezerre büntetik a kerítést átvágó gyereket

migráns
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 08. 09:30
Rongálás miatt fizethetnek súlyos büntetést azok a menekültek, akik a magyar–szerb határon felhúzott kerítést megpróbálnák átvágni.
BLN

Ásotthalomnál már átvágták, 18-an akartak így átjutni. Mindannyiukat elfogták. Az Országos Rendőr-főkapitányság a Borssal azt közölte: ha a kerítésben keletkezett kár nem haladja meg az ötvenezer forintot, csak tulajdon elleni szabálysértés miatt indul eljárás.

Ezért elzárás is járhat, már ha a migráns nem tud fizetni. Ugyanis a magyar törvények alapján az ő zsebükhöz képest nagy összegeket kellene fizetniük: legkevesebb ötezer forintot, de akár háromszázezret is – ez a kiszabható legmagasabb összeg. Az ORFK külön kitért arra is, hogy gyerekek, fiatalkorúak esetén ez százezer forint.

Szélsőséges esetben, ha a kerítés jelentős kárt szenved, az átvágás már bűncselekménynek minősül. Alapesetben így egy évre börtönbe is kerülhetnek a menekültek. 

A határzár mindössze két és fél milliméteres lágyhuzalból készül. Ezt a huzalt egy mezei csipőfogóval is át lehet majd vágni.

– Órák alatt kitanulják, hogyan kell hatékonyan szétvágni – mondta azt ATV-nek korábban Gaál Csaba kerítés­építő. Viszonyításképp hozzátette: ennek a huzalnak a szilárdsága kevesebb, mint az autópálya melletti vadhálók szilárdságának fele. Úgy tíz-tizenöt év, amíg nem kezd rozsdásodni. További gond, hogy száz kilométeres távon 2200 köbméternyi akácoszlop kell, 410 tonna, ami jelenleg nem áll rendelkezésre. Viszont az erdőtörvény szerint március 31-ig szabad csak fát kivágni.

A szakember szerint a kerítés csak állatvágóhídnak lesz „jó”: a kerítés azon szakaszain, ahol pengés drótot alkalmaznak, nem kell vadászni, csak összeszedni a sérült állatokat.

Helyreigazítás

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.