Bazi nagy magyar lagzi: egyszerre esküdtek a tesók

lagzi
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 17. 10:00
Egy esküvő, négy menyasszony, négy vőlegény. Ráadásul a négy párban négyen testvérek. Megtartották a bazi nagy magyar lagzit.
Huszti Zoltán

Ritkaság Schuster Mária négy gyermeke, két fiú és két lány együtt mondott igent a vámosgyörki Bázis rendezvényterem teraszán.

– Nem tudok róla, hogy hasonló eseményre sor került volna Magyarországon – mondta a Borsnak az örömanya. – Hét gyerekünkből négy megszervezte, hogy ez a nagyszabású terv megvalósuljon. A legkisebbik fiam tavaly májusban megkérte a párjának a kezét, és azt mondta, hogy egy év múlva esküvő lesz. Erre azt mondta a másik fiam, hogy akkor náluk is. Akkor bejelentette a legidősebb lányom, hogy ők is beszállnak. S mivel januárban Marcsi lányom elkapott egy menyasszonyi csokrot, úgy döntöttek, hogy négyes esküvő lesz – nevetett Schuster Mária. 

A most nem házasodó egyik fiú, Schuster László végig a könnyeivel küszködött.

– Nekem volt a legnehezebb. Én reggel óta sírok. Amikor megláttam a húgomat, hogy felöltöztetik gyönyörű ruhába, aztán megláttam a nővéremet, hogy felkerült rá a menyasszonyi ruha, aztán a kisebbik öcsémet, hogy milyen gyönyörű menyasszonya van, és ugyanezt a másik öcsémmel is, ezt nem lehetett könnyek nélkül megúszni. Az édesapám jutott eszembe, aki sajnos ezt a napot már nem érte meg. 

Februárban volt három éve, hogy Schuster Roland és Schusterné Túri Alexandra összejöttek. 

– A bátyámék egy hónappal korábban találkoztak – mesélte Roland. Nem volt könnyű megszervezni egy ilyen esküvőt. Sok izgalommal járt, hogy minden klappoljon. Az a tervünk, hogy neveljük a gyermekünket és csinálunk még egyet-kettőt – árulta el a közös terveket az ifjú férj.

Bánkuti Péter és Bánkutiné Schuster Melinda is örömmel vette a közös esküvő gondolatát.

– Amikor a két öcsém előállt a tervével, úgy gondoltuk, hogy ehhez mi is csatlakozunk. Anyu is ott volt, első pillanattól tudott mindent – emlékezett Melinda. 

– Már két közös gyerekünk van és negyvenegy évesen úgy gondoltam, hogy itt az ideje megállapodni, és erre a pecsétet is ráütni, hogy közös a sorsunk, az életünk. Nagy öröm volt látni, hogy ennyien eljöttek, mert ebből látszik, hogy ebben a családban mekkora az összetartás. Remélem, az apósom látja valahol az égből, hogy boldogok vagyunk – tette hozzá Péter.

Három és fél éve ismerkedett meg, és két és fél éve már együtt is élt Schuster György és a most igent mondott felesége, Krisztina.

– Nem a papír volt a lényeg. Azt hiszem, a szülőket tudtuk nagyon boldoggá tenni. A szerelem igazán csak most kezdődik, és tervezzük a babát – mondták egyszerre határozottan.

Vajas Tünde anyakönyvvezető adta össze a párokat.

– Ez volt az első alkalom, hogy nem egy párt adtam össze. Nem is hiszem, hogy lesz még az életemben olyan esketés, ahol négy pár állna egyszerre előttem. Az egypáros esküvőknél megjegyzem a neveket. Itt a nyolc névnél már nem mertem csak a memóriámra hagyatkozni – mosolygott az anyakönyvvezető. 
Volt még egy pár, amelyik nagyon boldog volt. Bódis Bernadett az egyik hátradobott menyasszonyi csokrot kapta el.

– Éltem a lehetőséggel, és azonnal megkértem a kezét, ő pedig igent mondott – mesélte a örömhírt Kovács Kevin, Bernadett barátja.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.