Angolul kereste családját az elhagyott Alessia

megtalálták
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 24. 05:30
Hatalmas szerencséje van annak a nyolcéves román kislánynak, aki ép bőrrel megúszta, hogy szülei elhagyták őt egy autós pihenőnél.
H. Z.

Épségben, az észak-olaszországi kikötővárosban, Triesztben került elő szombaton az a nyolcéves román kislány, akit a szülei Magyarországon veszítettek el órákkal korábban, egy általuk sem ismert autópálya-pihenőhelyen.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint az olasz rendőrök értesítették kora délután az édesapát telefonon, hogy a nyolcéves kislány Triesztben van.

Az egyik magyarországi autós pihenőben talált rá egy család, ők vitték tovább, majd Triesztben átadták az olasz hatóságoknak. A család romániai lakhelyéről Letenye irányába tartott személyautóval, közben pedig a szülők több autós pihenőhelyen is megálltak. Csak Letenyére érve vették észre, hogy a kislány valamelyik pihenőben maradt.

– A kislány épségben van, így sérelmére semmilyen bűncselekményt nem követtek el, vagyis nyomozás sem indul az ügyben – mondta a Borsnak dr. Vattayné Székely Noémi őrnagy, az ORFK kommunikációs osztályának munkatársa.

A Bors egy magánnyomozót is megkérdezett arról, hogy ilyen ügyeknél mekkora az esélye annak, hogy épségben megtalálják a gyermeket.

– Ha 24 óra elteltével sem került volna elő, akkor feltételezhettük volna, hogy komoly baj történt vele – mondta Simon Erika. A Simon Magánnyomozó Iroda munkatársa szerint egy nyolcéves kislányt még könnyű megtéveszteni, így rendkívül könnyen áldozattá válhat – tette hozzá a magánnyomozó.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.