12 év után szabadult, ütött-vert a kanizsai gyilkos

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 04. 11:15
Testi sértés és garázdaság miatt, mint különös visszaeső ellen emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy helybéli férfi ellen, aki azután követett el erőszakos bűncselekményeket, hogy emberölés miatt kiszabott fegyházbüntetéséből 12 év után kedvezménnyel szabadult - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
MTI

A 42 éves férfi 2014 augusztusában szabadult fegyházbüntetéséből, s ezt követően a nagykanizsai hajléktalanszálló lakója lett. Az ott lakó, nála gyengébb fizikumú társait rendszeresen zaklatta és erőszakoskodott velük.
    

Tavaly novemberben erősen ittas állapotban, szó nélkül támadt rá két lakóra,  egyiküket teljes erőből, lendületből hátba rúgta. A megtámadott férfit kórházba kellett vinni, a rúgás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést, bordatörést szenvedett.
    

A korábbi büntetésével kérkedő, erejét fitogtató férfi idén márciusban egy nagykanizsai szupermarket előtt többekkel italozott, de agresszívé vált és egyik  társát többször megveréssel fenyegette, bár akkor a verekedést a többiek megakadályozták. A férfi azonban a társai távozását követően minden különösebb ok és előzetes szóváltás nélkül ököllel megütötte az arcán és az orrnyergén a korábban megfenyegetett férfit, aki a földre került, majd elmenekült.
    

Haragosa később, egy távolabbi utcában elkapta a sértettet, akit kétszer ököllel állkapcson ütött. Áldozata nyolc napon túl gyógyuló szemüregfal-, és orrcsonttörést szenvedett.
    

Az ittas férfi aznap a hajléktalanszálló bejáratánál is szóváltásba, majd dulakodásba keveredett az intézmény egyik mozgásában korlátozott, bottal közlekedő lakójával. A megtámadott férfi a vita hevében botjával többször a támadója felé ütött, egyszer el is találta a kezén, de ezután az erőszakoskodó lakótársa elgáncsolta őt, majd amikor a földre került, a hasára taposott.
    

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség két rendbeli testi sértés, illetve garázdaság miatt, mint különös visszaeső ellen emelt vádat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.