Romantikából horror: gázrobbanás zárta az első randit

első randi
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 29. 23:30
Rémálomba fordult egy pár első randija, amikor a romantika jegyében meggyújtottak egy szál gyertyát.
Bors

Az első randi mindig a legemlékezetesebb. Tudja ezt Tiara Del Rio és szerelme, Beau Zimbro is - ám az ő történetük bizonyítja: amit soha nem felejtenek el, az nem egyenlő azzal, hogy örökké akarnak rá emlékezni...

Tiarát és Beau-t ugyanis kórházba szállították első randevújuk után: egy gázszivárgásnak köszönhetően ugyanis szörnyű égési sérüléseket szenvedtek, miután a romantika jegyében meggyújtottak egy szál gyertyát. A 22 éves nő testének 53 százalákát borította harmadfokú égési sérülés a 2013 októberi robbanás után - míg a férfinak elsősorban a karja bánta a randit. Azonban - talán a közösen átélt szörnyűségek miatt - az arizoniai pár azóta is együtt van.

“Annyi mindent éltünk át, és még mindig együtt vagyunk. Pokoli egy első randi volt. Emlékszem a robbanásra, és hogy valaki szabályosan kihajít az ablakon. Emlékszem, hogy a szoba tele volt füsttel. Nem láttuk egymást. Beau felkapott, és kihajított, majd azt mondta, maradjak a földön. Utána három hétig kómában voltam” - idézte fel a lány, aki hónapokig nem láthatta magát. Orvosai úgy gondolták, túlságosan sokkolná saját külseje.

“Végül decemberben az ápolók levetkőztettek a zuhanyzóban, és akkor láthattam először a sebekkel borított testemet.” A lánynak - a sérülések miatt - olyan egyszerű dolgokat is újra kellett tanulnia, mint az evés, vagy a járás. Orvosai 50 százalékos túlélési esélyt jósoltak neki.

A pár üzenetekben tartotta a kapcsolatot. A közösen átélt trauma egyre közelebb hozta őket - számolt be az esetről a Mirror.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.