Őrület: vízibubit tervezett a Balatonra Flóra

közlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 19. 11:00
Sarodi Flóra tervező a budapesti közbringarendszer, a Bubi ötletén és sikerén fellelkesülve különleges hajót álmodott a magyar tengerre.
Balajti Péter

– Szeretem a Balatont, de a túlpartra való átjutáshoz elengedhetetlen buszos-vonatos ingázást nem – kezdi Sarodi Flóra tervező, aki a budapesti közbringarendszer, a Bubi ötletén és sikerén fellelkesülve különleges hajót álmodott a magyar tengerre.

– Alaposan elmerülve a jogszabályok és a közvélemény-kutatásom válaszainak tengerében két év alatt alkottam meg a Zádor 22-t – meséli a különleges formavilágú masináról.

A hét méter hosszú, elektromos hajtású vízi jármű a tervező szerint nem engedélyköteles, sőt hajólevelet és vezetői engedélyt sem igényel. Mi több, kialakítása során kerekes székesek is gond nélkül használhatják, vezethetik, a hűtős, GPS-es, szörf- és kerékpárszállításra egyaránt alkalmas, a padlójában asztalt, oldalában székeket rejtő, napozórészes hajót.

– Egy jármű 6–8 millió forintból kijönne, s komoly kikötők helyett jóval költséghatékonyabb dokkokkal lehetne körbeépíteni a tavat. Kezdetben félszáz állomást és 150 hajót tudnék elképzelni, melyek száma fokozatosan nőhetne. Becsléseim szerint a 6–8 fős jármű egyórás bérleti díja ötezer forintból kijöhetne, szezonbérlettel viszont még olcsóbb lehetne – vázolja az öt éven belül életképesnek tartott terveit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzőse, aki jelenleg támogatókat keres a megvalósításhoz. Flórának nem ez lenne az első sikere: az ő nevéhez fűződnek a városligeti tó új csónakjai is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.