Nem volt elég menő Orbán Erdélyben

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 27. 09:30
Inkább ittak és buliztak az erdélyi magyar fiatalok, mintsem Orbán Viktor miniszterelnök beszédét hallgatták.
Bors

Nem hallottam, szerintem sz.r volt – ez volt a rövid véleménye Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről egy székely tinédzsernek az Index videóján. Bár minden évben összegyűlnek a Fidesz vezető politikusai a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban, rájuk nem igazán kíváncsiak a fiatalok. Inkább a koncerteken buliznak. A megkérdezett fiatalok többsége nem is hallotta Orbán beszédét. Egy kissé ittas srác mozgósító erőt várt a magyar kormányfőtől, de csalódnia kellett. Egy pultos felelőtlennek nevezte Orbán szereplését.

A beszédről készített felvételeken látszik, hogy szinte csak az idősebb korosztályt érdekelte Orbán szónoklata. Pedig a miniszterelnök mindent megtett, hogy „menőnek” tűnjön. A Facebook-oldalára feltöltött egyik fotón napszemüvegben, marcona tekintettel vonul, akár egy Terminátor. Eközben „hű fegyverhordozói” – köztük Németh Zsolt fideszes képviselő és Tőkés László – mellette lépdelnek. Egy másik képen Nagy-Magyarországot ábrázoló kitűzőket láthatunk, ami Romániában egy magyar politikustól kissé provokatív is lehet.

Orbán idei beszédében főleg az illegális bevándorlás veszélyeiről beszélt. Példaként hozta fel Svédországot, ahol a bevándorlás növekedésével nőtt a nemi erőszakok száma is.

A miniszterelnök kérdésekre is válaszolt. Amikor egy férfi arról panaszkodott, hogy Erdélyben nem fogható a köztévé sportcsatornája, az M4, Orbán kijelentette, azonnal utasítja helyettesét, a hallgatóságban ülő Semjén Zsoltot a probléma megoldására. „Ilyen egyszerű a kormányzás, látják!” – tette hozzá a kormányfő.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.