A fiatal fiú tizennégy éves volt, amikor elkövette szörnyű támadásait. A mostanra már tizenhat éves kamasz a bíró szerint igazi és valós veszélyt jelent a társadalomra, ezért börtönbüntetésre ítélték fiatal kora ellenére.
A bíróságon szörnyű részletekre derült fény, az idősebbik fiú terrorizálta a kisebbet, nem ment vele, amerre ő akart, elkapta és berángatta egy sikátorba, ahol megerőszakolta.
A bíró elmondta, hogy ugyan négyéves büntetése elsőre soknak tűnik, de ha idősebb lenne tizenkét évet kapott volna.
Tettével súlyos lelki sérülést okozott a kisfiúnak, így a bíróság elégedett volt a esküdtszék döntésével. A fiú büntetésének harmadik évét tölti, de megbánásnak továbbra sem mutatja semmilyen jelét, ami csak súlyosbítja helyzetét, mivel továbbra is a társadalomra veszélyes emberként tartják számon és akár meg is hosszabbíthatják büntetését.
A tinédzser ügyvédjének elmondta, ő is azt tette, amit vele tettek.
– Borzalmas dolgot művelt, nincs mentség a tettére. Ennek ellenére és éppen ezért támogatásra van szüksége, szörnyű háttérrel rendelkezik, ez okozza a problémákat - mondta John Barker ügyvéd.
A fiú neve a szexuális bűncselekményt elkövetők listáján rögzítve lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.