Patkás Tamás „Rocky" a '90-es évek közepén vesztette el mindkét lábát. Egy éve határozta el, hogy úszni kezd. A hétvégén legyőzte a Balatont.
A lapok 1994. április 11-én borzalmas balesetről számoltak be. Egy akkor 23 éves kocsirendező mozgó szerelvény kerekei alá esett a győri MÁV-teherpályaudvaron. A vagon a jobb combján és a bal bokáján ment át: mindkét lábrészt leszakította.
– A baleset utáni pillanatokban végig eszméletemnél maradtam, ennek köszönhetem, hogy nem haltam meg, nem véreztem el. A kisfiam nyolc hónapos volt, érte és a feleségemért is küzdöttem. Mindenért többször meg kell harcolnom, de nincs ezzel baj, szeretem a kihívásokat.
Rockynak nem sok köze volt az úszáshoz, tavaly vágott bele, amikor egy barátja szembesítette azzal, hogy elhízott, és oda kéne figyelnie magára.
– Tudtam, hogy eleinte szégyellni fogom magam az uszodában, ha levetkőzöm. Egyedi technikát kellett kialakítanom, lábak nélkül olyan vagyok a vízben, mint a keljfeljancsi baba. Egy fiatal győri úszómester, Fürnstall Benjámin és régi barátom, Rozsovits József bátorított, köszönöm nekik. Ők ajánlották, hogy ússzak máshol is, ne csak a medencében. Először az Öbölátúszás került szóba, aztán mondtam nekik: ne kispályázzunk, essünk neki a Balaton-átúszásnak.
– Az első másfél kilométeren jól bírtam, miközben egészséges emberek feladták, én még mindig a vízben voltam. Fél távnál jött a holtpont: az egyre erősebb hullámok miatt hányinger jött rám. Kis célokat tűztem ki magam elé: egyik hajótól jussak el a következőig. Az utolsó pár száz méter életem végéig emlékezetes marad. Patkás Tamás elárulta: a Fertő és a Velencei-tavat szintén szeretné átúszni, illetve akad még egy nagy álma.
– A katonaságnál ejtőernyősként szolgáltam, élveztem az ugrásokat. Az igazi kihívás az volna, ha még egyszer kinyithatnám az ernyőt. Nem tandemben, egyedül... – mondta.
