Busztól a motoron át a jet skiig mindenféle jármûvet vezetett már a 40 éves Karvai Sándor. Ez még önmagában nem lenne meglepô, de Sándor születésa óta vak. A járművek iránti rajongása nyolcéves korában kezdődött, akkor pattant először biciklire.
– A sebesség a szenvedélyem – vallja be Sándor, aki születéskori zöldhályog miatt nem lát. Vezetés közben telefonon keresztül kapja az utasításokat állandó mentorától, Borsi Gergő autóversenyzőtől.
A legnagyobb kihívás számára a jet ski vezetése volt, mivel víziszonya van, és a vízen nehéz volt tájékozódni. A következő nagy kihívás augusztusban vár rá, amikor természetes környezetben quadozik majd a Balaton-felvidéken, Csajágon.
– Szeretnék majd úgy autót vezetni, hogy csak én ülök a kocsiban, és nagyon szeretném kipróbálni a kamiont is.
Ismerősei szerint Sándor magabiztosan közlekedik a mindennapi életben. Önállóan vezeti a háztartását, Olivér nevű német juhásza csak a házat őrzi, nem vakvezető kutya.
– Nem vakmerőségből vezetek, a közlekedés a mindenem – mondta el Sándor. Sok vak sorstársa értetlenkedik, amikor a szenvedélyéről beszél.
– Borzalmasan fáj, hogy nem látok, de ez egy út, amin végig kell mennem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.