Aktuális

Halálos gázolás: Váradi András létrája perdöntő?

M. S.

Létrehozva: 2015.07.31.

Nem törődik bele a vizsgálat lezárásába a halálra gázolt Váradi András családja. Jogi képviselőjük pótmagánvádas eljárásra küldte meg az iratokat a Fejér Megyei Főügyészségnek.

A rendőrség áprilisban bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást az Együtt–PM alcsútdobozi polgármesterjelöltje, Váradi András halálra gázolása ügyében.

Ismeretes: a juhászból lett politikust tavaly október 11-én ütötte el egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgár, és Váradi a kórházban belehalt sérüléseibe.

A baleset után öszszeesküvés-elméletek sokasága látott napvilágot, és a Váradi hozzátartozóit képviselő jogász, dr. Magyar György is úgy véli: a rendőrségi vizsgálat számos ellentmondásra nem adott ma­gyarázatot. – Ezért most a Fejér Megyei Főügyészségnek pótmagánvádat nyújtottam be. Az ügyészség továbbítja azt a bíróságnak, ahol hamarosan eldől, indul-e per – magyarázta az ügyvéd.

– Az orvos- és a műszaki szakértői vélemények számos ellentmondást tartalmaznak. A rendőrségi eljárás során hiába tettem indítványt helyszíni bizonyításra, a nyomozó hatóság nem végezte el azt. Számunkra nem derült ki egyértelműen, miképp keletkeztek a sérülések, és az sem, hogyan maradhatott sértetlen az a létra, amelyért Váradi András állítólag kiszállt a kocsijából – tette hozzá dr. Magyar György.

Korábban Váradi élettársa a Borsnak úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy ez egy „sima baleset” volt.

– Túl sok volt a baljós előjel. Két lányunk van, András halála után elmondták nekem, hogy az apjuk igen furcsa dolgokról beszélt nekik. Elmondta, hogy valaki folyton követte, egy alkalommal pedig egy autós megpróbálta leszorítani az útról a kocsiját. András túl rázós ügyekbe tenyerelt bele, sok olyan dolgot tudhatott, ami egyeseknek nem tetszhetett – mondta az asszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák