Halálos áldozata is volt a szombati viharnak

vihar
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 26. 20:15
Lecsapott az országra a vihar, mindenütt hatalmas károkat okozva. A Balatonban egy holttestet találtak, a Velencei-tóba kis híján belefulladt egy tízfős gyerekcsoport. Budapesten letépte a szél a gellérthegyi turulszobrot.
H. Á.

Balaton: 21 embert mentettek ki

– Ketten eltűntek Balatonfürednél: egyiküknek egy vízibicikliről, a másiknak egy vitorláshajóról veszett nyoma. Vasárnap egy holttestet vetett partra a víz, akit még nem azonosítottak.
– Balatonberénynél a tóba zuhant egy kétfős kisrepülőgép. Egy nudistastrand közelében érték el a vizet, a kisgépet fürdőzök húzták ki a vízből a partra.
– A tó közepén 110 kilométeres szél süvített. Menczinger Melinda és Gabura Alexandra Keszthely és Balatonakarattya között, keresztben akarta átúszni a tavat. A vihar miatt a száz kilométeres táv utolsó két kilométerénél kellett feladniuk.

Velencei-tó: 24 embert mentettek ki

– Az agárdi kikötőben egy sétahajó sodródott, aminek elromlott az irányváltója, s nem tudott kikötni. Tízen voltak a hajón, köztük két gyerek. A rendőrök vontatták partra a jármûvet.
– Tíz gyerek és két felnőtt úszott a másfél méteres hullámok között,
a vízi rendőrök emelték őket a hajójukba. A Cserepes-szigetről próbáltak Agárdra úszni, amikor elérte őket a vihar.
– Két férfi felfújható kajakkal akart a viharban a partra evezni, őket is a rendőrök mentették ki.

Ezrek áram nélkül

– Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Vas megyében több településen is a felsôvezetékekre zuhanó faágak miatt volt áramkimaradás.
– Az érintett településeken vasárnapra virradó éjszaka folyamatos volt a rendőri jelenlét.
– A legtöbb helyen vasárnapra helyreállt a szolgáltatás.

Budapest: 60 riasztás a tűzoltóknak

– Az V. kerületi Sas utcában egy ház homlokzatának darabjai lehullottak, a Múzeum körúton egy fa dőlt a villamossínekre.
– A VI. kerületben, a Bajcsy-Zsilinszky út és Alkotmány utca sarkán egy fa dőlt az útra.
– A XI. kerületben, a Gellérthegy egyik lépcsőjéről egy turulszobrot szakított le a szél. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.