Gusztustalan módon bántak az egyéves babával

kiskorú veszélyeztetése
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 24. 22:00
A házban minden szobában ürülék volt, a földön mindenféle tabletták, törött üvegek, bébiétel pedig sehol. A hanyag édesanyát azonnal őrizetbe is vették.
Bors

Rettenetes módon bánt mindössze egyéves gyermekével egy észak-karolinai anya. Az ABC News 4 beszámolója szerint a 22 éves Lenzie Ezell a földön fekve aludt, amikor a gyermekvédelmi hatóságok rátörtek.

Ezell egyéves kislánya eközben a kertben mászkált egy fekete kis pólóban, pelenka nélkül, szinte nyakig beborítva saját székletébe. A szomszédok erre lettek figyelmesek, valamint arra, hogy a kicsi bal bokáján egy csúnya seb van. A rendőrök aztán Ezellék otthonában látottaktól kis híján elájultak: a nyitott ajtajú lakásban a földön aludt az anyának nehezen nevezhető asszony, minden szoba tele volt a kicsi és mások ürülékével, a padlón pedig törött üvegek és eddig beazonosítatlan tabletták hevertek. Ellenben ételt vagy italt egyáltalán nem találtak, ami a kisbaba szempontjából akár végzetes is lehetett volna.

A gyermeket jelenleg is kórházban ápolják, és próbálják megerősíteni immunrendszerét, míg édesanyja kiskorú veszélyeztetése miatt előzetes letartóztatásba került.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.