Ez a hét törpe egy nagy család – videó

valóságshow
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 12. 18:30
A kis növésű, de nagy szívű pár, Trent és Amber Johnston két gyermekkel büszkélkedett, amikor úgy döntött, örökbe fogad még hármat. Így ők lettek a világ legismertebb kisembercsaládja.
Bors

A házaspár barátai azzal viccelődnek, hogy ők az apró emberek Brad Pittje és Angelina Jolie-ja. Trent – aki területi képviselőként dolgozik – 130 centi, felesége 121, ő kizárólag a családnak él. A házaspár húsz évvel ezelőtt találkozott egy apró növésű embereket összetartó szervezetben.

– Egy csodálatos, szőke hajú, kék szemű, 16 éves lányt láttam – emlékezett az első találkozásukra Trent, neje pedig így folytatta: – Én pedig egy attraktív, vicces fiatal férfit. Trent volt az első kapcsolat az életemben, nagyon gyorsan barátok lettünk, és tudtuk, összeházasodunk – mosolygott.

A ceremóniára 1998 no­vemberében került sor háromszáz vendég előtt. Aztán érkeztek a gyerekek, akik szerencsére egészségesen jöttek a világra. Fiuk, Johan most 15, lányuk, Elizabeth pedig 13 éves, mindketten kis növésűek, ahogy a testvéreik, Emma, Alex és Anna is, akiket örökbe fogadtak. Így lettek ők heten a világ legismertebb törpe családja, majdnem annyira ismertek, mint Hófehérke hét törpéje. Főleg, hogy doku-valóságshow-t is indítottak nekik.


ABC US News | World News

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.