Az 59. forduló sorsolása is így indult déli szomszédainknál, de aztán váratlan fordulatot vett a kedd este. A nézők a saját szemükkel követhették a bizarr események sorát, melyek nyomán egyből csalást kiáltottak.
Az első három szám (4, 33, 12) kihúzása után a 27-est dobta ki a gép, ellenben a képernyőn a 21-es jelent meg. Jót nevethettek volna a nézők, kicikizve a technikust, akinek a számokat kellett begépelnie, mondván, „mennyire béna vagy”, „mosd ki a füled”, „na, ne szívass már”... és még sorolhatnánk a cifrábbnál-cifrább mondatokat, csakhogy beléjük fagyott még a gondolat is. A következő kihúzott szám ugyanis a 21-es lett. Mindehhez képzeljék hozzá, hogy a szexi műsorvezetőlány mindvégig nagyon zavartan viselkedett és képtelen volt követni az eseményeket az utolsó két szám sorsolásakor.
Hogy csalnak a lottón, ezt talán azóta hajtogatják, amióta megjelent, s mint ahogyan mindenütt, Belgrádban is tagadták. A Szerb Állami Lottó illetékesei íziben, még kedden éjszaka cáfolták a futótűzként terjedő hírt, miszerint „na, most rajtakaptuk őket, itt a bizonyíték a szemfényvesztésre”.
„Nagyon sajnáljuk az 59. forduló eseményeit, de csak egy egyszerű technikai bakiról volt szó” – állt a közleményben.
Talán el is fogadná az ember a magyarázatot, de vajon mennyi az esélye, hogy a véletlenül képernyőre írt számot dobja ki a gép?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.