George Wilson szerint biztos nem igaz az a mondás, hogy jó tettért cserébe jót várhatunk. A húszéves brit fiú még tavaly január 11-én egy liverpooli szórakozóhelyről tartott hazafelé, amikor a diszkó előtt egy hajléktalanra lett figyelmes. Mivel volt egy egyfontos érme a zsebében, úgy gondolta, hogy azt odaadja neki. Ekkor lépett mellé a rend éber őre, aki szerint Wilson drogot akart vásárolni, sőt már az állítólagos vársárlás idején is ittas és drogos állapotban volt, a rendet is bontotta viselkedésével, ezért megbilincselte és bevitte az őrsre.
Az elfogásról videófelvétel is készült, ami szerint a srác értetlenül és zavartan próbálja elmagyarázni, hogy ő csak jót akart, segíteni próbált azon a szerencsétlen hajléktalan férfin. A felvétel, és Wilson tanúvallomása szerint a tiszt azzal is megfenyegette a srácot, hogy ha ellenáll a rendőri ismerkedésnek, akkor meghamisítja a rendőri dokumentációt és beleírja a rendbontást és a bódult állapotot is.
A későbbi vizsgálat azonban megállapította, hogy ilyesmi nem történt, a hajléktalannál pedig ráadásul nem is volt semmilyen kábítószer, ami eladhatott volna. Ez egyébként a helyszínen is kiderült, ezért pláne semmi nem indokolta, hogy Wilsont bevigyék. A vizsgálat szerint jogszerűtlen volt az is, hogy rémesen hosszú időt csücsült az őrsön. A bíróság végül 5000 font, vagyis több, mint 2 millió forintnyi kártérítést ítélt meg a fiúnak. Wilson elégedett az ítélettel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.