Aktuális

A lányunk gyilkosa neveli az unokánkat!

L. E.

2015. július 25. szombat 05:00

Felháborítónak tartja Szarvák István és felesége, hogy vejüknek mindösszesen két és fél évet kellett börtönben töltenie, miután Angliában brutálisan megölte lányukat.

Mária és Sándor egy csongrádi városban szeretett egymásba, gyógyszerésznek tanultak. Az iskola után Szolnok megyébe költöz­tek, mert a lánynak ott vettek lakást a szülei.

– A lakást eladták, segítettünk nekik a házépítésben, és az unokánkra is rengeteget vigyáztunk. Aztán kitalálták, hogy kimennek Angliába dolgozni. Sikerült is mindkettőjüknek elhelyezkedni. A kapcsolatuk azonban nagyon megromlott, ezért Sándor elköltözött az ottani lakásból – eleveníti fel a történteket Szarvák Istvánné, Mária édesanyja.

Sándor látogatóba ment Má­riához és fiához 2010. július 7-én. A gyereket elvitte az iskolába, majd visszament a lakásba.

– Sajnos az igazság soha nem derül ki, mert a lányom már nem tudja elmesélni, csak Sándor – sírja el magát Mária édesapja. – Annyit tudunk, hogy a lányunk bevásárolt, majd hazament. Összevesztek, és Sándor hat késszúrással megölte a lányomat. Ezután a tengerpartra ment, ott kapták el. Hat és fél évre ítélték, de két és fél év múlva kiengedték. Azóta éli világát, mi meg szép lassan belerokkanunk a gyászba – temeti kezébe arcát Mária édesapja, István.

Az unokát először Mária szüleinek ítélték, később azonban a bíróság megváltoztatta a döntést.

– Fájdalom, de az unokánk nem érezte jól magát nálunk, aminek egyetlen oka volt: az apja. A börtönből mindennap többször felhívta, és ellenünk uszította. Ennek meg is lett az eredménye, egy idő után nem akart nálunk élni. A bíróság így az apja lánytestvérét jelölte ki gyámnak. Ami nagyon ijesztő számunkra, hogy Sándor szabadulása után ugyanabban a hazai városban telepedett le.

– Az unokánk hivatalosan a gyámnak kijelölt nagynénjénél lakik, de mi úgy tudjuk, hogy az ideje nagy részét az apjával és az apai nagyapjával tölti. Állítólag azért haragszik ránk, mert szoktunk beszélni az édesanyjáról – folytatja Mária édesanyja.

A nagyszülők nagyon szeretnék, ha legalább néha láthatnák az unokájukat. A Bors megkereste a gyermek törvényes gyámját, aki feszülten utasította el munkatársunk érdeklődését.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

20 éve kezdett a legismertebb magyar pornós, Michelle Wild - mutatjuk a meztelen képeit

origo.hu

Megrázó képeken az oslói terrortámadás

metropol.hu

Nem jár a metró! Vérfürdő az alagútban: elvágta egy férfi a torkát

hirtv.hu

Egyre több a súlyos beteg Izraelben

ripost.hu

Egy vagyont bukhat felelőtlensége miatt Marics Peti

vg.hu

Gázügyben teljes német hátraarc és feszültség a G7-ben

mandiner.hu

Ál-Klicskó verte át Berlin polgármesterét

travelo.hu

Egy nappal elhalasztották a Fonyód-Badacsony tóátevezést

life.hu

Gyógyszerkészítmény az emésztési zavarok ellen (x)

borsonline.hu

Mentőhelikoptert riasztottak a Balatonhoz, szörnyűség történt

borsonline.hu

Riasztást adtak ki: Kegyetlen, ami az ország felé közelít

borsonline.hu

Sokkoló részletek a Zala megyei tragédiáról: Anya nélkül maradt két kislány, egyikük életéért küzdenek

További cikkek

Tragédia

Igazi vérfürdő volt – Újabb tragédia történt egy strandon

Tragédia

Sokkoló részletek a Zala megyei tragédiáról: Anya nélkül maradt két kislány, egyikük életéért küzdenek