Az októberi püspöki szinóduson Ferenc pápa jóvoltából sok olyan téma is szóba kerülhet majd, amihez korábban ragaszkodott a katolikus egyház. Az egyik ilyen a válás kérdése, amiről a szentatya legutóbb azt mondta, hogy néha a férj és feleség különélése szükséges lehet, hogy megvédjük a súlyos sérülésektől a gyengébb házastársat. Nem ez volt az egyetlen dogma ugyanakkor, amelyet ledönthet a szentatya.
Ferenc pápa korábban kiállt a tengeren hánykolódó bevándorlók megmentése mellett, az internetet nem az ördög találmányának tartja, és azt mondja, hogy az abortuszt végző orvosokat is fel lehet oldozni.
Andrásovszki Tamás: – Argentínában élek, Buenos Airesben, ahonnan Ferenc pápa is származik. Ő ugyanazt az irányt követi, mint amit Krisztus kijelölt.
Balatoni Lászlóné: – Annak örülök, hogy olyan pápánk van, aki felvilágosult, és törődik a világ napi gondjaival. A pedofilok elítélésével egyetértek, de a melegek megítélésével vagy a fogamzásgátlással már nem annyira. A válás lehetőségét viszont elfogadhatónak tartom.
Glück János és neje: – Jó, hogy egy ilyen rugalmas pápát választottak. Sok reform fűződhet majd a nevéhez. A legutolsó kiállásával is nagyon egyetértek. Minek kellene boldogtalanul leélni két embernek 50 évet egymással, amikor lehet, hogy már öt év alatt kiderül, hogy nem bírják egymást?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.