Szibériai levéltárban bukkant ismerős orosz nyelvű strófákra Nehéz Mihály, a verseket Petőfi Sándornak tulajdonította. Szerinte a költő három álnevet használt. Egyikben Szendrey Júliának szóló vallomás is megjelenik.
Nehéz Mihály műfordító és újságíró elsők között volt, aki részt vett az 1989-es barguzini ásatásokban, ahol feltárták a Petőfi Sándornak tulajdonított maradványokat. A Petőfi Bizottság tagjai 26 éve próbálják bebizonyítani, hogy a költő nem a segesvári csatában tűnt el, hanem Szibériába hurcolták, és ott halt meg 1856-ban.
Nehéz évekig végzett levéltári kutatásokat a szibériai Csitában, Irkutszkban és Ulan-Udéban. A több mint húsz nyelven beszélő fordító maga sem hitt a szemének, amikor ismerősen csengő orosz nyelvű versekre bukkant.
Plébános írta le
– A férjem 24 verset talált és fordított le, ami Petőfi Sándortól származik. Ezeket a barguzini plébános jegyezte le, és népdalként is ismertek – állítja felesége, Irén, aki a tudós halála után gondozza hagyatékát.
Petőfi vélhetően három álnéven írta kint a verseit: Petrovics, Petifájev és Zander. Mivel száműzetésben volt, nem írhatott a saját nevén, nem jöhetett haza, mert azonnal kivégezték volna. Nehézné lapunknak megmutatta az orosz nyelven íródott sorokat, és magyar fordításait is.
Részletesen elemezték
– A legfontosabb tudományos bizonyíték, hogy Szuromi Lajos irodalomtörténész részletesen elemezte az Álmaim és a Szomorú volt az életem című verseket. Ezután egyértelműen állította, hogy a fogoly Petőfitől származnak – mutatja az asszony, hozzátéve: az 1851–1856 között íródott versekben szerepel például rózsa, csalogány és szalmatetős kunyhó. Szibériában nem sok rózsa vagy fülemüle található, így mindenképpen európai ember kellett hogy papírra vesse azokat.
Feleségéhez írta
– Az Erős az én lelkem című versét biztosan Szendrey Júliához írta. A versben szóról szóra felbukkannak az utolsó levelének záró sorai, amit feleségének írt Marosvásárhelyről: szeress, higgy, remélj, mert vagyok – mondja büszkén Irén.
