Megölte pincérnő szerelmét, mert hűtlen volt

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 30. 22:00
Az egyoldalú szerelemnek általában a kapcsolat halála a vége, ebben az esetben viszont kicsit eldurvult a helyzet és nem csak a kapcsolat, a lány is szörnyű véget ért.
Bors

Egy ázsiai férfi szülővárosában megismerkedett egy lánnyal és azonnal szerelembe is esett vele, de kapcsolatuk útjába állt az az otromba 200 km távolság, ami a férfi munkahelye és a város között húzódott.

A távolságról kiderült, hogy az csak a legkevesebb. Az éjszakai bárban pincérnőként dolgozó lányt barátja minden hónapban busásan ellátta pénzzel, hogy otthagyja a férfiaktól hemzsegő munkahelyét és keressen valami mást, de addig is rendben teljenek hétköznapjai.

A pár minden hétvégén találkozott, de a lány viselkedése kezdett egyre gyanúsabbá válni, ahogy az egyre halmozodó hazugságok egyre jobban összegubancolódtak. A férfi rájött, hogy szerelme csúnyán átverte, ezért a szokásos találkájukkor új helyszínt keresett, és egy az Abi Dhabiban lévő hotelbe invitálta a lányt. Érkeztük után levette nadrágját, majd kihúzta az övét belőle, és megfojtotta barátnőjét.

Miután végzett vele, mentőt hívott és próbálta velük elhitetni, hogy oxigénhiány okozta a halálát. Ez persze nem jött be a megcsalt gyilkosnak, így börtönbe került. A bírót viszont a család pénztárcája meggyőzte, így óvadék ellenében elengedték a férfit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.