Lábszagnak hitték, pedig halott csecsemők voltak

gyerekgyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 26. 15:00
Nyolc újszülött gyermeke holttestét rejtegette az asszony. A picikkel azért végzett, hogy az apjával való kapcsolatát titkolja el.
Bors

Dominique Cottrez esete alighanem a modern kori francia történelem egyik legbrutálisabb ügye: a most 51 éves, nővérként dolgozó asszony összesen nyolc gyermeknek adott életet apjával való, gyermekkora óta tartó kapcsolatából - és mind a nyolccal végzett is közvetlenül a születésük után. A holttestek közül kettőt családi házuk kertjében rejtette el, a többit pedig a ház különböző pontjain, műanyag zsákokba burkolva.

Cottrez felnőtt lányai többször is panaszkodtak a ház különböző pontjain érezhető különös szagokra, ám nem is sejtették, milyen sötét titkok rejtőznek otthonukban.

Az asszonyt először nyolcéves korában erőszakolta meg a saját apja - az eleinte kierőszakolt, később pedig önkéntes együttlétek azonban hamarosan rendszeressé váltak. A nő bevallása szerint szerelmes volt az apjába - jobban szerette őt, mint a férjét, felnőtt lányai apját. Ugyanakkor igyekezett titokban tartani a kapcsolatot: 1989 és 2007 között nyolc alkalommal született gyermeke a vérfertőző együttlétekből. Mind a nyolc újszülöttet megfojtotta és elrejtette. Kapcsolatuk a férfi 2007-es halálával ért véget. A testeket három évvel később fedezték fel...

Dominique Cottrez otthon szülte meg az első gyermeket, majd azonnal meg is fojtotta a picit. A második terhesség alatt egy epilepsziás roham miatt kórházba szállították. Az intézmény mosdójában adott életet a gyermeknek, akit, miután végzett vele, műanyag zsákba és törölközőkbe csavarta, és elrejtette a kórterem egyik szekrényébe - idézte fel az első eseteket a bíróságon. A közel 130 kilogrammos nő valószínűleg testalkatának köszönhetően tarthatta titokban terhességeit. 2010-es letartóztatásakor két lánya, Emeline és Virginie Cottrez olyan asszonynak írták le anyjukat, ami mindig is példakép volt számukra...

Dominique férje és lányai is érezték a lakás különböző pontjain terjengő átható szagokat, azonban legtöbbször kutyájukat okolták, illetve apjuk lábszagának tudták be a jelenséget. Azt, hogy a nő csecsemő-holttesteket rejteget, egyikük sem sejtette.

Az asszony bevallotta, apjának mesélt a terhességekről és a gyilkosságokról. A hatóságok úgy vélik, a férfi segíthetett a tetemek elrejtésében. Ha Dominique Cottrezt bűnösnek találják szándékos emberölés vádjával, életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat - írja a Daily Mail. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.