Ismét lecsapott Repülős Gizi

Repülős Gizi
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 30. 10:50
A matuzsálemi betörő-legenda úgy tűnik, ismét akcióba lendült. Most egy kónyi családi házat szemelt ki magának a 89 éves néni.
Kisalföld

A rendőrség ügyeletére június 29-én 11 óra 45 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy kónyi családi házból ismeretlen személy eltulajdonított hetvenezer forint készpénzt. A helyszínre kiérkező rendőrök a sértett házától nem messze igazoltatták K. Sándornét, aki a járőröknek elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A 89 éves tettes a sértett családi házának nyitva hagyott ajtaján át jutott be a lakásba. Onnan a konyhaszekrény fiókjában elhelyezett pénztárcából kivette a pénzt, majd távozott a lakásból.

Az utcán a szomszédnak feltűnt az udvarról kifelé igyekvő ismeretlen idős hölgy, ezért kérdőre vonta őt. A tolvaj nem jött zavarba útbaigazítást kért, majd sietve elhagyta a helyszínt. A szomszéd értesítette a ház tulajdonosát, aki visszatérve a lakásába észlelte pénzének eltűnését. Ekkor az idős nő után mentek és visszatartották őt a járőrök kiérkezéséig - számolt be az esetről a Kisalföld.

A Csornai Rendőrkapitányságon K. Sándornéval szemben lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. 

Repülős Gizi nem bír tétlenkedni

Hiába töltött K. Sándorné legalább húsz évet a rácsok mögött, egyszerűen valahogy mindig visszatér "régi szenvedélyéhez": legutóbb márciusban számoltunk be arról, hogy Gizi nénit tetten érték, méghozzá Burgenlandban, amikor egy üzletember házába tört be. Magyarország egyik legismertebb bűnözője egyébként a ragadványnevét onnan kapta, hogy első bűncselekményei elkövetésekor mindig repülőgéppel utazott a helyszínre. Ez még az 1950-es években volt, amikor még voltak belföldi járatok Magyarországon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.