Hollywoodban landolt a magyar gépeltérítő

Hollywood
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 02. 11:00
Iszák Ferenc és barátai 1956-ban elraboltak egy repülôt. Két éve már készült magyar tévéfilm a történetükből, Amerikában is lecsaptak rá.
b. l. n.

A korabeli magyar sajtó fasiszta bandaként emlegette őket, a tengerentúlon hősök voltak. Iszák Ferenc, a barátnője és öt barátjuk 1956-ban az itthoni rendszer elől Nyugatra akart szökni.

A legapróbb részletekig elterveztek mindent: eltérítik a Budapestről Szombathelyre tartó Malév-járatot. Iszak még arra is gondolt, ha elkapnák őket: végzett volna kedvesével és önmagával is, hiszen a biztos halál várt volna rájuk. Hónapokkal a forradalom kirobbanása előtt, júliusban, egy péntek 13-i napon végül szerencsésen végrehajtották a merényletet.

– Ha a vasfüggöny alatt nem lehet átkúszni, mi lenne, ha átrepülnénk felette? – mondta annak idején pilótabarátjának, Polyág Györgynek Iszák.

– Annyi drámai fordulat van a történetben, hogy már szinte el kell venni belőlük. De történelmileg minden esemény bizonyított – emékezett vissza a 83 éves Iszák, aki a napokban interjút adott egy San Diegó-i újságnak.

A kaliforniai Santa Fében most jógastúdiót üzemeltető egykori kalandor Szabadrepülés című memoárját nemrég mutatták be Los Angelesben. Iszák történetéből 2013-ban készült már egy mindössze 56 perces magyar tévéfilm. Fazekas Péter 73 millió forintból forgatott Szabadság-Különjárata izgalmas thriller, amely szinte végig a gépen játszódik.  

Most azonban úgy tűnik, Hollywood is lát fantáziát a lábatlani cementgyár akkor 24 éves gépeltérítőjének történetében. Operatőrként már aláírt az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos, mellékszereplőként pedig a Jurassic Parkból is ismert Sam Neill. Iszák szerepét a 24 éves David Kross kapta, aki Kate Winslettel játszott A felolvasóban. Barátnőjét – korábban Tenki Réka figuráját – a 18 éves Ella Purnell játssza, aki Angelina Jolie gyerekkori énjét alakította a Demónában.

A filmet a szintén Amerikában élő Hules Endre rendezheti. Az 55 éves rendezô szülei harcoltak is a forradalomban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.