Súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt vették őrizetbe a napokban Yanilca Ortiz-Burgost, aki egy méretes késsel többször is megszurkálta élettársát. A 37 éves nő állítólag azért gerjedt éktelen haragra, mert szerelme fáradtságra hivatkozva nem volt hajlandó szexelni vele.
– Beállított éjjel, tökrészegen, aztán bejött a szobámba és azt mondta, hogy most azonnal d*gjam meg. Mondtam neki, hogy fáradt vagyok, erre ütlegelni kezdett, miközben a három gyermekünk is felszaladt az emeletre. Alig kaptam észbe, mire Yanilca újra megjelent és megszúrt. – idézi a Daytona News-Journal a sértett Jose Vega-Hernandez szavait.
A floridai lap szerint a páros 9, 10 és 17 éves gyermekei is végigasszisztálták a történteket, és a legidősebb fiú meg is próbálta őket szétválasztani, de szerencsére ő nem sérült meg.
Ortiz-Burgos azt mondta, hogy a történtek ellenére ő maga nem kíván feljelentést tenni, de abban biztos, hogy ezután minden kapcsolatot megszakít exével. Azt, hogy a szexéhes nő végül megússza-e büntetés nélkül, a floridai törvényhozók fogják eldönteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.