Füredi gázolás: egy méteren múlt Pistike élete

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 17. 10:00
Halálos baleset gondatlan okozása miatt nyomoz a rendőrség. Az életben maradt Briginek kedden mondták meg, hogy a testvére nincs többé.
H. Á.

Alig egy méteren múlt, hogy nem követelt még több áldozatot a balatonfüredi tragédia szombaton. A két elgázolt kislánnyal, Brigivel és Edinával tartott ugyanis hétéves öccsük, Pistike. Ő egy műanyag motorral követte a két nővérét, egy méterrel lemaradva mögöttük.

– Az ütközés után sokkot kapott és hazaszaladt. Neki és a tizenegy éves Dávidkának hétfő este mondtam el, hogy Edina már nem jön haza többé. A legkisebb, kétéves Niki még nem sokat fogott fel a tragédiából, de érzi ő is, hogy valami rossz történt – mondta el a Borsnak Tóth István, az édesapa. A legidősebb testvér, a tizenhárom esztendős Brigi kedden jöhetett ki a kórházból, neki akkor mondták el a szörnyű hírt. – Pszichológushoz visszük, hogy fel tudja dolgozni a történteket – tette hozzá István.

Egyre több részlet derül ki a szombati balesetről. Brigi ugyanis elég sok mindenre emlékszik. Azt mesélte a szüleinek és az orvosoknak, hogy ő a szélvédőnek csapódott az ütközés során, míg Edinán áthajtott az autó. A gázoló személye továbbra sem ismert, de úgy tudjuk, a korábbi hírekkel ellentétben nem tihanyi, hanem balatonfüredi az illető.

– A lányom úgy emlékszik, nem a terhes nő vezette az autót, hanem egy kék pólós férfi. Ő pattant ki rögtön a kocsiból, nézte meg Edina pulzusát és hívta a mentőket. Hátul egy 2–3 éves gyerek és egy másik férfi ült – mondta István. A dolog érdekessége, hogy a helyszínen a rendőrök azt mondták neki, hogy a terhes nő vezette a kocsit.

Kerestük a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot, de ők csak annyit közöltek, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatnak büntetőeljárást az ügyben. Ennek feladata a baleset körülményeinek tisztázása – írták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.