Már a címe is megvan annak a 18-as karikás mozinak, amit a világűrben szeretne leforgatni a PornHub: “Sexplorations” (A szex és a felfedezés szavakat vonták össze, azaz fordító legyen a talpán, aki a magyar címet kitalálja, de nevezzük mondjuk - eléggé fantáziátlanul - Szexi felfedezőknek).
“Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberíségnek” - valószínőleg valami ilyesmit gondolhatott a pornósite, amikor elindította azt az adománygyűjtő kampányt az IndieGogo oldalon, aminek az a célja, hogy két szex-asztronautát küldjenek a világűrbe, és leforgassák velük a világ első űr-szexfilmjét - írja a Daily Mail.
A két kiválasztott pornószínésznek, Eva Loviának és Johnny Sinsnek fél éves speciális kiképzésen kell majd részt vennie, mielőtt kipróbálhatnák a közösülést a gravitációmentes térben - ami a szakemberek szerint bizony nem lesz olyan egyszerű. Persze mindehhez az kell, hogy a pornórajongók jó mélyen a zsebükbe nyúljanak, ugyanis a projekthez összesen 3,4 millió dollárnak (közel 1 milliárd forintnak) kéne összejönnie - jelenleg azonban az adakozás még nem érte el a 6 000 dollárt sem (igaz, ezt egy nap alatt gyűjtötték össze).
Jelenlegi információink szerint még senki sem szexelt az űrben - és bizony null gravitációban lehet, hogy mindez bonyolultabb lesz, mint elsőre gondolnánk. Paul Root Wolpe, a NASA egyik szakembere szerint a gravitációmentes térben igen nehéz lehet két test “összecsatlakozása” - ami valószínűleg elveszi a kedvét az asztronautáknak a szextől. Ugyancsak problémát jelenthet az erekció, hiszen míg a gravitáció segít abban, hogy a vér leszálljon az alsóbb területekre, addig nélküle a fejben és a mellkasban koncentrálódik. Azt is megfigyelték, hogy a férfiak tesztoszteronszintje csökken az űrutazások alkalmával - bár ennek okaira még nem jöttek rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.