Éhségsztrájkoló apjáért aggódik Patrícia

Bora Bora
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 08. 05:20
Nyíri-Kovács Patrícia négy éve Bora Bora foglya, ahova állítása szerint férje csalta ki, és azóta sem tudott távozni kisfiával a jogi huzavona miatt. A lány apja éhség­sztrájkba kezdett.
Balajti Péter

Mit szól édesapja lépé­séhez?

Mélyen megérint, hogy mi mindenre képes értünk, de rettenetesen aggódom érte. Innen tehetetlennek érzem magam, ráadásul a férjem még ezt is fel akarja használni ellenem a perben, hogy elvegye tőlem a kisfiunkat.

Négy éve vannak Bora Borán. Hogy tarthat egy válóper ennyi ideig?

A mi válóperünk nem csak bonyolult, de minden jogalapot nélkülöz. Nyaralni jöttünk ide, három hónapra béreltünk szállást, és a visszaútra szóló repülőjegyeink is megvoltak. Ehelyett évek óta járunk a bíróságra. Az én kérelmeimet elutasították, pedig csak azt szerettem volna, hogy legalább szabadságra hadd jöhessen velem haza a fiam az egyetlen hivatalosan bejelentett lakcímére. Nem is érti Noah, hogy míg osztálytársai elutaznak vakációzni, ő miért nem mehet sehova.

Melyikük bírja nehezebben: ön vagy a fia?

Azt hiszem, én, hiszen Noah még sok mindent nem fog fel, és próbálom megvédeni. Engem érnek a pofonok, miközben nem én hoztam ide a családomat, nem én bántottam és zártam el őket a világtól. Az emberek félvállról veszik a szabadságot, mindaddig, amíg nem kerülnek ilyen helyzetbe.

Lehet, hogy előbb nő fel Noah, s koránál fogva maga dönthet arról, hova megy és kivel, minthogy vége legyen az ügynek?

Minden lehetséges, de milyen apa szeretné azt a saját szeretett fiának, hogy egy kis szigeten éljen, messze a családtól, a barátoktól, a saját kultúrától, gyökereitől?

Sok magyar szívesen cserélne önnel és a bora borai „börtönnel”...

Bora Bora luxusszállodás kis szigetei valóban gyönyörűek, egy-két hétre. Mi viszont negyedik éve rostokolunk a fő szigeten, ahol két bolt, két benzinkút, egy kávézó, valamint gyöngyboltok találhatóak a kátyús, veszett kutyákkal tarkított út mentén. A házak lerobbantak, a szennyvíz a tengerbe folyik, így a legtöbb helyen nem lehet a vízbe menni. A szemetet összevissza dobálják, autóroncsok mindenhol, s az itteni trópusi betegségeket sem kívánom senkinek.

Nem gyötri a honvágy?

Dehogynem. Néha olyan erősen álmodom az otthoni házról, hogy még az illatokat is érzem. Kint ülünk a kertünkben mindannyian, Igor kutyával együtt, és körülvesz a szeretet... Ilyenkor szörnyű felébredni a valóságra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.