Biszku-per: Arcpirító az Ítélőtábla döntése

főügyész
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 17. 09:38
A fővárosi főügyész szerint "csörgősipkás bohócot" csinált a védelem a bíróságból a Biszku-ügyben.
Bors

A Fővárosi Ítélőtábla Biszku-ügyben hozott döntését arcpirítónak nevezte a Magyar Hírlapnak adott interjúban Ibolya Tibor fővárosi főügyész, aki szerint a védelem "csörgősipkás bohócot" csinált a bíróságból.

 – Fontosnak tartom előzetesen leszögezni, hogy az ügyészség és a főügyész nem szokott bírósági ítéleteket, döntéseket kommentálni - mondta Ibolya Tibor.

 – Most mégis meg kell ezt tennem, mert a bíróság döntése megítélésem szerint arcpirító, a tábla mondvacsinált indokokkal küldte vissza az ügyet első fokra. A bírói munka lényege a döntésről szól, a bírónak döntenie kell, ha az elé vitt a bizonyítékok alapján ez lehetséges. A Biszku-ügyben viszont a bíróság azt kérdőjelezte meg – lényegében a védő álláspontját felhasználva –, hogy az ügyészség által elé tárt bizonyítékok elégségesek ehhez. A védelem csörgősipkás bohócot csinált a bíróságból, amely ahelyett, hogy ezt kikérte volna magának, még asszisztált is hozzá.

Később kifejtette azzal kapcsolatban, hogy a bíróság megkérdőjelezte munkáját, illetve elfogultnak tartotta a kirendelt történészt, Kahler Frigyest, hogy:
– A bíróság logikája szerint olyan embert kellene kirendelni, aki a korszak szakértője, és Biszkuval, 1956-tal kapcsolatban legalábbis semleges véleményt fogalmaz meg. Olyan történész azonban, aki tekintélyesnek és a kor szakértőjének nevezhető, és Biszkuról semleges vagy pozitív véleménnyel lenne, nincs. A sortüzek egyetlen vitathatatlanul hiteles szakértője pedig Kahler Frigyes.

A bíróság június elsején hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, ami szerint öt és fél év letöltendő börtönbüntetés várt volna Biszkura. A döntés szerint az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy Biszku közvetlenül felelős volt az 1956-os forradalmat követő megtorlásokért, sortüzekért. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.