Fullasztó ammóniaszag, ötvenfokos meleg, és teljes sötétség – ilyen körülmények fogadták a beteg lovakhoz riasztott alapítvány munkatársait Mocsán 2013 júniusában egy gazdánál.
Az akolban a lovakat láncon, csonttá-bőrré fogyva találták, hiányos szőrzettel, sebes bőrrel. Némelyik állat már férges volt.
– Riadt szemükkel, ahogy néztek ránk a sötétből, úgy éreztem, élve temették el őket ebben az odúban – emlékezett vissza a mentésre a Bottyán Equus Alapítvány vezetője. A hét ló akkor már ötödik éve szenvedett így S. László keze alatt, akit szomszédai már többször feljelentettek állatkínzásért. De akkor is csak annyit mondott az állatmentőknek: elege van, hogy már megint b.szogatják a lovai miatt.
A lóotthon másfél év alatt tudott új életet lehelni a kikészült állatokba.
– Hiába vannak ma jól, maradandó sérüléseik vannak. Volt csikó, aki születése óta be volt zárva. Egy istállóban toporogva bizonyos izomkötegek nem úgy fejlődnek, és porcok sem úgy nőnek, ahogyan kellene – sorolta a bajokat a Bottyánt vezető Rédei Attila.
A Komáromi Járásbíróság jogerősen elítélte állatkínzásért S. Lászlót, igaz, másfél év felfüggesztett börtönre. De a Járásbíróság is úgy határozott: a férfinak vissza kell kapnia a lovakat, akiket ő tett tönkre. A rendőrség ugyanis nem készített nyilatkozatot arról, hogy a lovakat, mint lefoglalt bűnjeleket, az alapítvány gondozza. A bíróság szerint tehát jogtalanul mentették meg az állatokat.
– A 25 évünk alatt nem láttunk ilyet. Eddig az elkobzott állatokról gondoskodhattunk, míg örökbefogadót nem találunk. Még árverést is szokott olykor elrendelni a bíróság, ami kockázatos, hiszen nem szívesen adjuk akárkihez az állatot. De most még ez sem merült fel – értetlenkedett a gondozó. Elmondta, a bíróság több mint négymillió forinttal adós is a Bottyánnak, mivel a hét lovat csaknem két évig ők látták el. Egy lóra jutó havi költség pedig harmincötezer forint is lehet. Rédei szerint máskor ezzel sem volt probléma, a bíróság ezt mindig megtéríti.
Az alapítvány közben küzd, hogy az ítélet ellenére nehogy S. Lászlóhoz kerüljenek a lovak.
– Nem hagyjuk, hogy ez a csapat visszakerüljön egy nyomorult pusztulatba. Akár pert is indítunk értük – szögezte le Rédei, aki a ménes megtartása érdekében ügyvédi segítséget keres.
A Bors kereste a Komáromi Járásbíróságot az ügyben, de nem kaptunk választ.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.