Temetés: zenével búcsúztak Páll Mónikától

Páll Mónika
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 16. 05:30
Szerettei, barátai, iskolatársai és volt kollégái búcsúztatták pénteken a Farkasréti temetőben Páll Mónikát. A fiatal színésznő majd öt éven át harcolt az agydaganattal, április 25-én azonban feladta a küzdelmet.
GYLF

A rendkívül tehetséges színésznő halála előestéjén tudta, közel a vég, és üzent a nyilvánosságnak: „Küzdöttem, de már nem bírta a testem tovább. Az örök élet kapuján most beléptem, kérlek, ne szomorkodjatok sokat miattam. Az élet csodálatos! Becsüljük meg! Én is mindig így gondoltam, én is mindig e szerint cselekedtem. Elbúcsúzom.”

Igazságtalanul kevés idő jutott neki, de már a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatójaként is kitörölhetetlen nyomot hagyott művésztársaiban.

„Minden zsigeréből áradt a művészet. Megkérdőjelezhetetlenül.” „A puszta jelenléted is alkalmas volt a legmélyebb sebek gyógyítására is” – hangzott el a búcsúbeszédekben.

Ezt köve­tően kedvenc dalait énekelték el hangszeres kísérettel, köztük a Most mú­lik pontosan című Quimby-slágert.

Mónika volt iskolatársai búcsúztatójukban hangsúlyozták, tovább viszik a lány örökségét: a szeretet az élet.

– Lehet, a koporsódon azt olvassuk: élt 29 évet. De ez a 29 év teljes volt és sugárzó – halhattuk, majd hozzátették: nem az számít, ki hány diplomát szerzett, hány autója van, mennyire gazdag itt a Földön, egy dolog számít csak: mennyit szerettél! Te hamar kijártad ezt az iskolát, és felsőbb osztályba léphettél. Szeretünk! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.