Szexrabszolgának kell az iskoláslány?

csecsen
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 18. 16:30
Egy harminc évvel fiatalabb iskoláslányt vett feleségül egy már házas csecsenföldi belügyi parancsnok. Az eset óriási botrányt kavart Oroszországban.
Bors

A 17 éves Luiza Gojlabijevát szülőfalujának lakói szerint erőszakkal vette rá az esküvőre Nazsud Gucsinov, még le is záratta a települést, nehogy a frigyet ellenző család ki­menthesse a lányt. A parancsnokot maga a csecsen elnök, Ramzan Kadirov is teljes mellszélességgel támogatta. Fővédnökséget vállalt az esemény fe­lett, holott 2010-ben ő maga tiltotta meg a menyasszonyrablást, két évre rá pedig a kiskorúakkal való házasságkötést.

A lánynak nem sok beleszólása volt sorsába, a házasságkötő terembe az elnöki hivatal munkatársa kísérte.

A belügyi parancsnok először tagadta házasulási szándékát, és azt sem felejtette el, hogy már van felesége, mígnem a gyermekjogi ombudsman jogilag rendben lévőnek találta a 18 éves kor előtt kötött házasságokat. Szerinte a Kaukázusban korábban érik el a szexuális érettséget a fiatalok. Holott a csecsen törvények szerint is szülői belegyezést kell kérnie a 17 éves menyasszonynak. A többnejűséget pedig egyértelműen tiltja a törvény.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.