Cory Standby házassága az első öt évben csodásan működött, megérkezett a közös gyerek, de a férfi ügyvédként rengeteg dolgozott és főleg hétvégente tudott családjával lenni. Tizenhárom együtt töltött év után a pár útjai elváltak.
A negyvenkilenc éves férfi a kapuzárási pániknak és a válás traumájának köszönhetően teljesen kivetkőzött magából. Korábban tökéletesen hétköznapi életet élt, de miután egyedül marad felszínre tört a vad énje, úgy gondolta, mindent kihoz a helyzetből, amit csak lehet.
Ekkor gabalyodott össze titkárnőjével, akivel az iroda minden szegletét felavatták, szexeltek a lépcsőn, de még a wc kabinban is. Fél év alatt véget ért a heves viszony, amit újabb és újabb alkalmi partnerek és aktusok követtek.
A tinédzserként viselkedő férfit barátai rángatták el először egy sztriptíz klubba, ami teljesen lenyűgözte.
- Teljesen letaglózott, amit az a rengeteg alig felöltözött nő művelt. Olyan voltam, mint egy gyerek az édességboltban. Az első alkalom után visszatértem ismét, de csak az italért fizettem, a lányoknak nem. Minél közelebb ülsz a színpadhoz, annál többet kell perkálni az piáért, és ha privát táncot akarsz még annál is többet. Dollár ezreket költöttem el esténként - mondta Cory.
Kapcsolatot kezdett a lányokkal, hosszasan beszélgetett velük, amíg az öltáncot járták. A munkájáról és az előző kapcsolatairól is rengeteget mesélt a táncosoknak, akik közül sokakkal viszonyt kezdett. Általában az irodába vitte a lányokat, az egyik ilyen eset közben az óvszer elől maradt, amit másnap találtak meg a többiek. Ez sem tartotta vissza, az irodájához közel eső boltok minden csinos alkalmazottjának udvarolt és mindenkivel flörtölt, akivel csak lehetett.
A rengeteget kereső férfi próbálta megmenteni a lányokat saját életüktől, legalábbis ő így látta. Cory úgy viselkedett, mint Richard Gere a Micsoda nő-ben, leszámítva a romantikus részeket. A férfi végül a teljes kiégés határán rájött, hogy ez nem mehet így tovább, és írt egy könyvet élete történetéről.
- Sóvárogtam a vad bulikért és a szexért, de nincs az a mennyiség ezekből, ami képes pótolni egy igazi párkapcsolatot. Azt mondom, ha tudsz valamit tenni azért, hogy megmentsd a házasságod, akkor lépj, ne dobd el csak úgy. Durva bulikon vagyok túl, újraéltem a fiatalságom, de magányos vagyok. Az élet nem ugyanaz egyedül, mintha van valakid, akivel meg tudod osztani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.