Három férfi ül a vádlottak padján egy, a Békéscsabai Járásbíróságon folyó büntetőperben. F. J.-t és két társát azzal vádolják, hogy visszaéltek egy új pszichoaktív anyaggal. Az ügyészségi vádiratból kiderül: az eset kapcsolódik az országos felháborodást kiváltó, 2013. augusztus 31-iki emberöléshez.
Mint arról a Bors beszámolt: S. Kristóf puszta öklével verte agyon 23 éves barátnőjét, S. Nikolettet. A tett különös brutalitását jelzi, hogy a lányon összesen ötven sérülést találtak. A fiatalember a KATI nevű drog hatása alatt állt. S. Kristófot azóta első fokon életfogytiglani fegyházra ítélték, legkorábban 25 év múlva szabadulhat.
Az F. J. és társai ellen folyó perben kiderült: S. Kristóf feltehetően a tőlük beszerzett drogból fogyasztott a gyilkosság előtt. A vádirat szerint F. J. az interneten keresztül vásárolt pszichoaktív szert, amit részben továbbértékesített. A másodrendű vádlottnak, B. V. M.-nek 270 ezer forintért adott el a készítményből, aki a drogból több adagot egy harmadik férfinek, K. J. E.-nek passzolt tovább.
K. J. E. is hasznot húzott az anyagból: ismeretlen mennyiségben, zacskónként 10 ezer forintos áron hetente adott el belőle alkalmi ismerőseinek, S. Kristófnak és barátnőjének, S. Nikolettának. A vádirat szerint 2013. augusztus 30-án – tehát egy nappal a gyilkosság előtt – S. Nikoletta felhívta K. J. E.-t, hogy „anyagot” vegyen tőle. A férfi két adagot adott el a fiataloknak.
A következmények már ismertek. A három árus ellen folyó perben hamarosan ítélet születhet. A Büntető Törvénykönyv szerint új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt egytől öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.