Kólával kínozta terhes barátnőjét a brutális férfi

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 07. 20:00
Borzalmas dolgokat tett állapotos barátnőjével az agresszív alak.
Bors

 A huszonkét éves Aaron Crowley kegyetlenül elbánt várandós barátnőjével. Az öt órán át tartó tortúra során a férfi ütlegelte, rugdosta a tizenkilenc éves lányt, hajánál fogva vonszolta a padlón, majd fejére borított egy vödör vizet és kólát locsolt rá, hogy a szénsav marja az arcát. A földön szenvedő nő kínzásait ezzel még nem fejezte be, a combjába döfött háromszor egy ollót - írja a brit Mirror.

A lány összegömbölyödve igyekezett védeni gyermekét, akit Crowley módszeresen próbált megsemmisíteni.

- Próbáltam védeni a babát, ő pedig elpusztítani, aztán magával is végezni akart - mondta a lány.

A kínzásokat megúszta egy csuklótöréssel és zúzódásokkal, amikről a rendőrségnek azt mondta, apja okozta őket.

- A gyermekét hordtam a szívem alatt, nem akartam, hogy börtönbe menjen, ezért hazudtam, hogy az apám volt.

Napokkal később felismert a helyzet súlyát és bevallotta az igazat a rendőrségnek.
Ezután kiderült, nem ez volt az első ilyen ügye a férfinak, egy korábbi, szintén terhes barátnőjét is megtámadta már. Azzal a lánnyal is csúnyán elbánt, hasba és fejen rúgta, majd egy kalapáccsal ütlegelte. Az is kiderült, hogy eltiltották az állattartástól, miután vaslánccal bántalmazott egy kutyát.

A férfit három és fél év börtönre ítélték, valamint egy életre eltiltották a nőtől, aki most új barátjával neveli a szerencsésen megszületett kislányát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.