Jobbat ehet ötezer magyar gyerek

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 04. 22:15
Rossz a menzai koszt – írta a Bors már több cikkben is korábban. Nos, most megtették az első lépést, hogy mind az ötezer újpesti iskolás jobb és egészségesebb ételt kapjon, az eddiginél kulturáltabb körülmények között.
Bors

A nebulók két menü közül választhatnak. A Lázár Ervinről elnevezett általános iskola tálalókonyhája után még tizenhét iskola tálalókonyháját adják át hamarosan. 2019-től már minden újpesti oktatási intézményben megújul a menzai kiszolgálás. A számlát a Menzaminta Kft. állja, öt év alatt nem kevesebb mint 140 millió forintot – tudta meg a Bors Vargáné Achátz Zsuzsanna szakmai igazgatótól.

Az önkormányzat pedig fellélegezhet, mert a régi, lerobbant konyhákat előbb-utóbb be kellett volna zárniuk. Így viszont az új gépek és berendezések az önkormányzat tulajdonába kerülnek. Úgy tudjuk, több fővárosi kerületben és vidéki városban követik ezt a gyakorlatot: közbeszerzési eljárás keretében öt-tíz évre szóló szerződést kötnek a szolgáltatóval, amely ezért cserébe vállalja a konyhák és étkezők felújítását. Eddig az önkormányzatoknak pénzük, a vállalkozóknak hajlandóságuk nem volt, hogy nagyobb beruházásokat hajtsanak végre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.