Aktuális

Italra nyugtatózott, nem emlékszik semmire a vak komondoros Balogh

M. R.

Létrehozva: 2015.05.13.

Nem tett tanúvallomást a bíróság előtt Terike, a súlyos testi sértéssel vádolt, korábbi fideszes polgármester élettársa. Balogh József eddig azt mondta, kétszer ütött, de a szerdán kezdődő büntetőperen most már csak egyről beszélt, az is véletlenül volt.

Szerdán a Kecskeméti Járásbíróságon kezdődött meg annak a korábbi fideszes képviselőnek és polgármesternek a pere, aki 2013 áprilisában olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Élettársa, Terike nem tett tanúvallomást, pedig a többi tanú egybehangzóan állította, hogy az asszony korábban azt mondta nekik - illetve a faluban is ez a hír járta -, hogy Balogh József korábban is megverte őt.

Maga Balogh ellentmondásokba keveredett korábbi vallomásaival a kecseméti bíróság előtt. Állítása szerint a bántalmazás éjjelén egy lakodalomból hazaérve mindketten másfél deci pálinkát ittak meg, majd az akkor még fülöpházi polgármester egy nyugtatót is bevett.

Ezután lefeküdt aludni, viszont az utána levő eseményekre állítása szerint nem emlékszik pontosan.

Korábban elismerte a hatóságoknak, hogy kétszer ököllel megütötte élettársát, most viszont azt állította, hogy csupán dulakodás közben, a csuklójával véletlenül ütötte meg Terike arcát és csak egyszer.

A dulakodás egyébként azért tört ki közöttük, mert Terike vissza akart menni a fia lakodalmára. Balog viszont nem akarta, hogy elmenjen otthonról, mert állítása szerint ittas volt.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?