Íme Budapest legjobb melleinek szépségversenye - fotóval

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 25. 20:00
Na jó, ez talán túlzás, mindenesetre megvan a "melles étterem" szépségversenyének győztese.
Hu-Zo

A huszonkét éves Molnár Dalma koronája tengeren túli szépségversenyre biztosítja a repülőjegyet. A Hooters szépségverseny hazai győztese a világ többi lányával június közepén mérkőzhet meg, hogy közülük ki a legszebb. A tavalyi itthoni győztes, Szolláth Nikolett, a Miss World-koronával tért vissza.

– A Budapesti Kommunikációs Főiskola kereskedelem-marketing szakán tanulok és emellett két éve dolgozom ebben az étteremben – mesélte a Borsnak a megkoronázott királynő.

Dalma korábban az ELTE matek szakán tanult, és akkoriban, 2012-ben, mi is megírtuk, hogy a Főiskolák Szépének koronázták. Ugyancsak beszámoltunk arról is, hogy tavaly nyáron a Miss Bikini királynőjévé választották.

– A suli mellett átlagosan heti négy napot dolgozom. Múlt évben is indultam a versenyen, de akkor csak második lettem. A mostanira januártól készültem. Személyi edző foglalkozott velem, és szigorúan diétáztam, hogy jó formában tartsam magam. A mostani versenyen megkaptam Nikitől a tavalyi hazai koronáját, és szeretném, ha Las Vegasban a Miss World koronáját is nekem adhatná át – bizakodott Dalma. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.