Hat perc száguldással lett világhírű Tibor

száguldás
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 13. 10:30
Már több mint egymillióan látták Csordás Tibor mentősofőr videóját. A férfi szerint Budapesten tíz perc alatt bárhova el lehet jutni, a civil életben azonban nem pártolja a sietséget.
B. B.

Meghódította az internetet a magyar mentősofőr, Csordás Tibor hihetetlen útja. A budapesti férfi hat perc alatt teljesíti a zuglói Róna utca és a III. kerületi Kolosy tér közötti távolságot a megkülönböztető jelzéseit használó mentőautóval.

Sima kocsival még optimális körülmények között is legalább 18 perc kellene ehhez a nyolc kilométeres úthoz. A videó – amit Tibor a saját Youtube-csatornájára töltött fel – azóta felkerült több külföldi honlapra, így lett világhírű.

Tibor már száznegyven videót készített, az országban ő az egyetlen mentősofőr, akinek engedélyezték a belső felvételek készítését.

– Én kértem a kommunikációtól, hogy közzétehessem. Úgy gondoltam, ha felteszem, abból az emberek tanulhatnak. Így ha hasonló helyzetbe kerülnek, tudják, mit tegyenek – mondja a Borsnak Csordás Tibor. – A hozzáállás nagyon sokat javult, az emberek hetven százaléka normálisan viszonyul a kék lámpás autókhoz. Nagyon kevés szándékos kellemetlenkedő akad – magyarázza a férfi. Tibor nem csak mentőzésben profi, 13 évig taxizott. Szinte minden járműre van engedélye, mellékállásban buszsofőrként dolgozik.

– A taxizás után a BKV-hoz és a mentőkhöz is jelenteztem, mindkét helyre felvettek, de végül a mentőket válaszottam. Mindig is kíváncsi voltam, mi történik, miután bezáródik az ajtó – meséli.
Gyerekei büszék rá, legnagyobb lánya is mentőápolónak tanul, Tiborral mentek közös munkára is. A férfi azonban a civil életében nem siet.

– Ötvenre kapcsolom a tempomatot, nyugodtan haladok. Aki akar, előzzön meg nyugodtan. Sietek én eleget munkában. Ha célt értünk, visszafelé, munka után ugyanúgy araszolok én is a dugóban, a mentőautóval is, akár a többiek – teszi hozzá a mentôsofôr, akin most az Egyesült Államokban is ámulnak.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.