Halálra verte szomszédja kutyáját a tízéves

Egyesült Államok
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 15. 23:00
A kisfiú és szülei azt állítják, az apró termetű kutya támadt először, ám erre semmilyen bizonyíték nincs. A nyugalom megzavarására alkalmas történet.
Bors

Állatkínzás miatt emel vádat a Forth Worth-i rendőrség egy mindössze 10 éves kisfiú ellen, miután kiderült, ő kínozta és ölte meg szomszédjuk kiskutyáját.

A Dreamin' Demon beszámolója szerint a gyermek kiengedte kutyát a lezárt ketrecéből, majd egy bottal vette üldözőbe a Cavalier spánielt, ezután sarokba szorította, és addig ütötte a szerencsétlen állatot, amíg az meg nem halt. A szörnyűséget egy másik szomszéd jelentette, ugyanis szemtanúja volt annak, hogy a 10 éves fiú egy bottal a kezében kergeti a kutyát, majd percekkel később már a lábtörlőn vette észre az élettelen jószágot. Amikor megkérdezte a fiút, hogy bántotta-e Cookiet, akkor csak annyit felelt neki: nem, csak alszik.

A spániel boncolása után megállapították, hogy halálát a rá mért ütések okozták, koponyája és gerince eltört és súlyos belső vérzést is szenvedett. Amikor a kiérkező rendőrök kérdőre vonták a fiút és szüleit, azzal védekeztek, hogy a mindössze 6 kilós kutya rátámadt a gyerekre és önvédelemből kezdte el ütlegelni.

– Szerintem még morogni sem hallottuk Cookie-t soha. Így az, hogy bárkire is rátámadt volna, ócska hazugság. A kutyám nem volt agresszív, és a kisfiún sincs semmi nyoma annak, amit állít. – nyilatkozta a kutya gazdája, Jennifer Knittel az NBC 5-nak.

Az ügyben a rendőrség nyomozást rendelt el, és nagyon úgy fest, hogy igaz, amit a gazdi állít, és a környékben lakó kisfiú lehet a tettes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.