Bevásárlókocsival tologatják az aktákat

Pécsi Törvényszék
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 24. 13:00
Azt nem tudni, hogyan kerültek az egyik szupermarket logojával ellátott bevásárlókocsik a Pécsi Törvényszékre.
F. G.

Intersparos bevásárlókocsikat használnak iratszállításra a Pécsi Törvényszéken. Nem tudni, hogyan kerültek a bíróságra. Az olvasónk által készített fotókon jól látszik a kocsi toló részén az Interspar felirat, feltehetően a Pécsi Árkádból származik a kocsi. A hátsó kerekeken ugyanis gumifékek vannak, amelyek a mozgójárdára tolás után fékezik be a kocsit. Úgy tudjuk, az intersparos kocsi részt vesz a Pécsi Törvényszék és a Pécsi Ügyészség közötti iratszállításban is, de ezt Kutas Tamás, a pécsi ügyészség szóvivője cáfolta.

– Nekünk négy bevásárlókocsink van, ezek leselejtezettek, mindegyiket megvásároltuk, ezeken nem szerepel felirat.

– A Pécsi Árkád bevásárlókocsijai a Spar tulajdonában vannak – mondta Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője.– Mi ilyenekenem árulunk. Nem jelentős mennyiségben, de tűnnek el áruházainkból bevásárlókocsik.

A Pécsi Törvényszék mindössze annyit közölt nyilatkozatában, hogy a tulajdonában lévő, iratszállításra használt kézikocsikkal kapcsolatban számlákkal rendelkezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.