Elkeseredetten nyávog a metró kis foglya. A kiscicát már sokan megpróbálták kimenteni, eddig sikertelenül. Többen tejfölt, vizet és kekszet szórtak ki, hogy így próbálják kicsalogatni a vastag zöld eternit hullámpala mögül. Csakhogy a macska még nem találta meg azt a szűk rést, ahol bejutott.
– Kedden éjjel jöttek a tűzoltók, megpróbáltak bejutni a pala mögé. De nem a pala mögé, hanem egy másik üres helyiségbe jutottak. És onnan sem tudták előcsalni – magyarázza a műszaki felügyelet egyik munkatársa.
– Szerencsére a macskafélék szívósak, akár egy hetet is kibírnak étlen-szomjan.
Két kamaszlány is beszállt a keresésbe, egyikük átbújt a tűzoltók vágta szűk kapun, és zseblámpával kereste a cicát, de hiába. A nyávogás nem szűnik.
A helyszínen úgy tűnik, beletörődtek, hogy a macska végleg a falban rekedt.
A helyzetről a BKV a következőt közölte a Borssal: A macska nyávogását először május 19-én este járókelők észlelték. Aznap a tűzoltóság kinn járt a Nagyvárad téren, megvizsgálták az aluljáróból megközelíthető helyiségeket is, azonban egyikben sem találták meg az állatot. A macska távozásának megkönnyítésére az aluljáró felől a márványburkolatba lyukat ütöttek, az állat azonban eddig még nem került elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.