Orvosok hada kezelte a gyilkos német pilótát, hiába

repülő
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 06. 16:00
A Lufthansánál viszont takarékossági okokból kirúgták a szakértőket és pszichológusokat, ezért ott egyáltalán nem vizsgálhatták Lubitz elmeállapotát.
Bors

Minimum öt orvos, köztük pszichiátriai specialista és neurológus is kezelte Andreas Lubitzot – írja a Spiegel

„Egy ilyen fiatal embernél ez elképesztő” – mondták el az újságnak az ügyet vizsgáló szakemberek. A 27 éves Lubitz minden követ megmozgatott, hogy kikezeljék depressziójából, és látásproblémáiból, azt viszont nem akarta, hogy egyetlen orvos ismerje az összes problémáját, ezzel lebukhatott volna.

Kiderült az is, hogy Skydevil (Égiördög) néven a depresszióra, migrénre, kettős látásra, halláskárosodásra keresett rá a neten.

Ugyanakkor a Daily Mailnek nyilatkozott az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) egyik alkalmazottja, aki azt állítja, a Lufthansa saját szakemberekkel is vizsgáltathatta volna pilótáit, de spórolás céljából ezeket az embereket eltávolították az óriáscégtől.

– Takarékosság miatt kirúgták a szakértőket, pszichológusokat, ezért nem ellenőrizték a pilóták pszichés állapotát – idézi a brit lap informátorát.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.