Mint egy űrhajós, csak épp fekete a szkafandere. Sisakját légmentesen csavarozzák ruhájához, a kommunikációs kapcsolatot a külvilággal egyetlen kábel jelenti.
A 43 éves Karl Kerlen azonban nem a sötét űrben lebeg, hanem a sötét trutyiban, amibe alámerül. A mindössze 300 németországi ipari búvár egyike, és köztük is igen különleges: szennyvíztisztító telepek bűzlő tározóiba, medencéibe merül. Szó szerint szarmeló az övé.
– Évente 110 napot merülünk Németország-szerte különféle szennyvíztisztító létesítményekben – meséli a férfi a Bildnek. – Vannak kollégák, akik azt mondják: szarban már nem hajlandók úszkálni. Szerintem ez hülyeség, ez egy nagyon fontos munka, a telepeknek hibátlanul kell működniük. Képzeljük el, mi lenne, ha egy tartósabb műszaki meghibásodás megbénítaná olyan nagyvárosok szennyvízelvezetését, mint Frankfurt. Elöntené őket a kaka.
Akár húsz méter mélyre is merül Kerlen a mocsokban.
– A barna, iszapos közegben semmit sem lát az ember. A tájékozódási érzékre kell támaszkodni, annak segítségével megtalálni dolgokat, aztán gyakran bonyolult munkákat, javításokat elvégezni berendezéseken. Mindezt tök sötétben, megőrizve a hidegvért, kerülve a pánikot.
Ehhez jön még a megbetegedés, az egészségkárosodás veszélye: a fekália és a felhasznált kémiai anyagok is árthatnak. Nem csoda, hogy a búvárruha és az eszközök ellenőrzése különösen nagy gondossággal zajlik.
– A felszerelésem 40 ezer euró (12 millió forint), és több ember is megvizsgálja, hiszen semminek sem szabad átszivárognia. Nem annyira a szag, mint a fertőzésveszély miatt – mondja a hamburgi származású férfi, akinek születésétől fogva szoros viszonya van a vízzel. Már hétévesen merülni tanult, apja tengerészkapitány volt, neki is előbb volt jogosítványa hajóra, mint autóra.
– Undort nem érzek, akkor sem, ha balesetnél vagy elsüllyedt hajóknál kell merülni. De újoncok gyakran hánynak az első bevetésük után. Erős idegek kellenek ehhez a munkához – teszi hozzá.
